Az elmúlt években jelentősen felértékelődött városrészben új bölcsőde épül. A kivitelezés az elmúlt hetekben elkezdődött és várhatóan jövő év végéig tart. Az intézmény négy csoportszobájában ötvenhat gyermek ellátása biztosított.

Cser-Palkovics András, Brájer Éva és Törő Gábor a leendő bölcsőde helyszínén
Forrás: ÖKK

Habár a munkálatok első heteiben az időjárás nem volt éppen kedvező, megkezdődött a maroshegyi bölcsőde kivitelezése. Az építkezés helyszínén tartott sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András polgármester kiemelte, egy közintézmény létrehozása mindig szép és fontos dolog egy közösség életében. Mint mondta, a bruttó 900 millió forintból megvalósuló kivitelezési munkálatok a tervek szerint nagyjából egy év múlva be is fejeződnek. 

– A tervezőknek köszönhetően a négy csoportszobát magába foglaló bölcsőde egyszerre lesz nagy, de mégis élhető méretű intézmény. A bölcsőde teljes mértékben korszerű lesz, mindent tud majd, ami ma elvárható egy új épülettől. Bízom benne, hogy igazi kis otthona lesz a pici gyerekeknek – fogalmazott Cser-Palkovics. 

A városrész önkormányzati képviselője, Brájer Éva, mindenekelőtt kiemelte, Törő Gábor országgyűlési képviselő és Cser-Palkovics András polgármester munkája és támogatása nélkül nem jöhetett volna létre ez új intézmény: – Harmatosvölgy egy városrész a városrészben, népessége tekintélyes mértékben növekszik. Azt gondolom, ez is indokolja, hogy szükség van egy bölcsődére. Építészetileg egy nagyon gyermekbarát, igazán játékos és szép épületet álmodtak meg a tervezők – fogalmazott Brájer Éva. 

Hozzátette, már most sokan érdeklődnek, kinél lehet jelentkezni azoknak, akik a leendő bölcsődében szeretnének dolgozni. Hangsúlyozta, az intézmény hivatalos megalapítása után a bölcsőde vezetőjét pályázati úton választják ki. Ezután a vezető feladata lesz maga köré gyűjteni kollégáit. 

Törő Gábor országgyűlési képviselő hangsúlyozta, Székesfehérváron szinte minden oktatási intézmény megújul: – Most egy zöldmezős beruházásnál vagyunk, tudjuk, a kormány fókuszában a családok állnak. Székesfehérvár munkaerőhiánnyal küzd, ezért is nagyon fontos a bölcsőde létrehozása, hiszen a gyed mellett tovább dolgozók a családtámogatáson kívül a fizetésüket is felvehetik, ezzel közel megduplázhatjuk a családok jövedelmét, ami egyúttal a kilátásaikat is jobbá teszi – fogalmazott Törő Gábor. Hozzátette, jövő év elején a kormány visszafizeti a családok egész évben befizetett személyi jövedelemadóját, ami mintegy 600 milliárd forint kifizetését jelenti.

forrás: feol.hu